Először is, a grafikája olyan silány, hogy teljesen tönkreteszi a játék hangulatát már a legelső perctől. A csúnya, igénytelen hátterek úgy néznek ki, mintha homályos fotók lennének, vagy még inkább egy kezdő grafikus gyenge próbálkozásai, aki életében először próbált elkészíteni egy 3D-s képet. Amint meglátjuk az első tárgykeresős helyszínt, egyből elmegy a kedvünk a további játéktól. Sőt, higgyetek nekem, ezek a játék előre haladtával nem hogy javulnának, egyre rosszabbak lesznek. Animáció nincs, a szereplők egyszerű rajzfilmes stílusban készültek, és túl unalmasak ahhoz, hogy megkedvelhessük őket.

A történet viszont egyszerűsége ellenére is jól sikerült, kellően újszerű és egyedi. Mint ahogyan a játék címe alapján már biztosan te is kitaláltad, a sztori középpontjában a Mona Lisa áll. Egy ügyes tolvaj, aki fantasztikus találmánya, az Időtorzító jóvoltából – mely úgy néz ki, mint egy lézerpuska egy rajzfilmben - képes az időutazásra, ellopta Leonardo da Vinci világhírű festményét a múzeumból, atomjaira bontotta, és szétszórta a világ számos pontján. A feladatod az, hogy megtaláld ezeket a darabkákat. Utazgathatsz a múltban, majd vissza a jelenbe a már említett Időtorzító segítségével, amelyet a tolvaj véletlenül elhagyott, az Interpol ügynökei pedig szerencsésen megtaláltak, amikor utoljára megpróbálták elkapni a gazfickót, illetve kapcsolgatni az időösvényei között egy hasonlóan furcsa szerkezet, az Időösvény Kapcsoló segítségével, melyet az Interpol Technológiai Csoportja fejlesztett ki. Őszintén szólva, bár a történet ígéretesnek tűnik, annyi valószerűtlenség van benne, hogy nem tud túl meggyőzővé válni.

Más gondok is vannak a sztorival, így nem lehet csodálkozni rajta, ha legnagyobb jóindulattal is csak közepesnek nevezzük. Ráadásul az egyes helyszíneknek szinte semmi közük egymáshoz, sem a téma, sem a hely tekintetében. Ennek eredményeképp egész végig egy listán szereplő össze nem illő tárgyak, mint például mindenféle dobozok, döglött csótányok, madarak, répák és hasonlóan haszontalan dolgok után kell kutatnod, aminek köze sincs a fő feladatodhoz. A küldetés lényegéül szolgáló festménydarabkákat automatikusan megkapod, ha mindent összegyűjtöttél egy-egy helyszínen. Úgyhogy egész végig a káoszban turkálsz, értelmetlenül. Nem kerülsz közelebb a tolvaj elfogásához, mindegy, hány darabkát sikerült összegyűjtened. Az események itt véget érnek. A főnököd egyszerűen megköszöni a munkádat, majd tovább küld egy még gusztustalanabb helyszínre, hogy további haszontalan répák után kutass. El tudod képzelni, milyen idegesítő ez a helyzet?

És ez még mindig nem a legrosszabb dolog a Time Chronicles: The Missing Mona Lisa-ban. Haladsz végig a játékon, egyik tárgykeresős feladattól a másikig, amelyeket primitív minijátékok választanak el egymástól. A legtöbb háttér homályos és szörnyen zsúfolt. Bár, a zsúfolt nem is a legjobb szó erre. Úgy néznek ki, mintha egy gyerek által készített kollázsok lennének, amelyet különböző méretű tárgyakból ragasztottak össze. Például, az igazgató szobájában, a Louvre-ban egy aprócska pingvin ül az első ajtón, Egyiptomban egy hatalmas teknős terpeszkedik a Szfinx hátán, és egy miniatűr zebra ténfereg az ablakpárkányon. Némelyik tárgy egyszerűen a levegőben lebeg, a többi pedig ott hever szétszórva. Az egyik felkutatandó tárgy, egy porszívó már szinte a képernyőn kívül helyezkedik el, így azt csak segítséggel tudod megtalálni. Egyébként, a könnyű játékmódban a segítség nagyon gyorsan újra használhatóvá válik, nem jár büntetés a hibás kattintásokért, és az időkorlát is nagyon nagylelkű. A normál játékmód értelem szerűen nehezebb. A tárgyakat felsoroló listákról is ejtenünk kell pár szót. Egyszer például egy ecsetet kellett megkeresnem, amiről kiderült, hogy valójában egy csavarhúzó – és nem ez az egyedüli ilyen eset. A tárgyak nem mindig úgy néznek ki, mint gondolnád. Az egérről például kiderül, hogy számítógépes egérre gondoltak, pedig közben van ugyanott egy igazi egér is, úgyhogy több ezerszer rákattintottam, mire észrevettem a másikat. Némelyik feladatnál egy kalapot vagy egy pár cipőt kell megtalálnod, de mivel több is van belőlük az adott helyszínen, nem tudod, melyikre kattints. Ráadásul némelyik tárgy egyszerűen nem reagál a kattintásra, így szinte lehetetlen megállapítani, ezt kellett-e megtalálnod vagy sem. Tudom, hogy már így is sok hátrányt soroltunk fel, de meg kell említenem még párat. Néhány tárgy annyira kicsi vagy homályos, hogy egyszerűen nem tudod őket elkülöníteni a háttértől. Végezetül pedig, azt el ne felejtsük, hogy mindegyik helyszínt legalább háromszor kell átvizsgálnod, és a megkeresendő tárgyak végig ugyanazok!

A hab a tortán pedig, hogy a szereplőknek nincs hangja, az aláfestő zene hihetetlenül idegesítő, a hangeffektek úgyszintén, úgyhogy pár perc játék után kénytelen vagy levenni a hangot. A játék egyetlen élvezhető momentuma a főnököddel való találkozást bemutató jelenet, amikor is a nő arra kér, mutatkozz be, neked pedig be kell gépelned a neved, hogy létrehozhasd a profilodat. Ez az elem szerintem elég kreatív, de sajnos ez az egyetlen, ami tetszett a játékban.

Úgyhogy, ha van más programlehetőséged is a Time Chronicles: The Missing Mona Lisa-n kívül, inkább válaszd azt! A játék összes eleme - kezdve a fura történettől a csúnya grafikán keresztül az idegesítő feladatokig -  nagyon silány minőségű, nem érdemes vesztegetni az idődet vele! Remélhetőleg a Big Fish Games holnap jelentkezik valami jobbal…